Hírarchívum

Thaiföldi delegáció tett szakmai látogatást a Benedek Karon


Hat fős thaiföldi delegáció tett szakmai látogatást december 10-én a Benedek Elek Pedagógiai Karon. A kisgyermek pedagógiával foglalkozó Naresuan University Faculty of Education professzorai interneten találtak rá a Pedagógiai Karra néhány héttel ezelőtt, a kapcsolatfelvételt követően pedig már egy napot el is töltöttek a Karon, ahol tanulmányozták az oktatói, szakmai munkát, majd megtekintették az óvodapedagógus hallgatókat képző Aranykapu Gyakorló Óvodát és Lewinksy Anna Gyakorló Óvodát is. A delegációt vezető  Dr.Chantana Chanbanchong professzor asszony elragadtatással szólt a látottakról és hosszútávú együttműködési szándékukat fejezte ki a Pedagógiai Kar vezetése felé. Ennek keretében Benedekes oktatókat és hallgatókat várnak az egyetemükre, thaiföldről pedig szintén oktatók és hallgatók érkeznének a hazai óvóképzés egyik legrégebbi és legelismertebb intézményébe.

A thai vendégek soproni látogatásáról a Pulzus Tv is hírt adott. A tudósítás itt tekinthető meg: http://www.pulzustv.hu/archivum/hirmusor/


  • Grazi tanulmányút a többnyelvűség jegyében

    2012.12.20., csütörtök

    Grazba tettek szakmai látogatást az Angol nyelv az óvodában specializáció másodéves hallgatói, akik a helyi Pedagógiai Főiskola mellett megismerkedhettek az Európa Tanács Grazban székelő Modern Nyelvi Központjával is. A tanulmányút kísérő pedagógusai ezúttal Soósné Orbán Györgyi és Kitzinger Arianna...

    Tovább ->

  • Vizsgaelőadás: Végzős bábpedagógus hallgatók karácsonyi játékai

    2012.12.20., csütörtök

    Ősi, néphagyományokkal megőrzött karácsonyi játékokat adtak elő a Benedek Kar végzős bábpedagógus hallgatói saját készítésű gyapjú- és rongybábjaikkal, árnyjátékkal és zenei kísérettel december 13-án délután. A félévet lezáró vizsgaelőadás nézői között óvodások és az őket elkísérő szülők, nagyszülő...

    Tovább ->

  • Adventi tárlat hallgatói alkotásokból a Folyosó Galérián

    2012.12.12., szerda

    Gyönyörű festmények, mozaikok, grafikák, színes „üvegablakok”, gyöngygallérok, kerámiatárgyak, textilbábok, szövések-fonások, csuhé munkák, batikolással és textilfestéssel készített alkotások láthatók a Benedek Kar I. emeleti Folyosó Galériáján. A több mint száz – nappali tagozatos óvodapedagógus va...

    Tovább ->

  • Adventi gyertyagyújtásra várjuk kollégáinkat és hallgatóinkat

    2012.12.11., kedd

    A Karácsonyt megelőző napokban egyetemünk karain a hagyományoknak megfelelően idén is sor kerül az adventi gyertyagyújtásra. A Benedek Elek Pedagógiai Karon december 17-én (hétfőn) 7.30 órakor az E/2. terembe várunk minden kedves kollégát és hallgatót, ahol Henczel Szabolcs egyetemi lelkész áldja me...

    Tovább ->

  • Nyertes: Belágyi Hanna I. helyezett lett az országos mesemondó versenyen

    2012.12.07., péntek

    Húsz versenyző közül Belágyi Hanna, a Benedek Kar második évfolyamos óvodapedagógus hallgatója győzedelmeskedett a Népek Meséi – V. Országos Egyetemi és Főiskolai Mesemondó versenyen. AZ ELTE Tanító- és Óvóképző Karán rendezett megmérettetésen a rendezőintézmény könyvtárának első díját is Hanna érde...

    Tovább ->

  • Diákmunka lehetőség

    2012.12.06., csütörtök

    Tovább ->

  • Cipős Doboz Akció: Tegyük szebbé a szegény sorsú gyermekek Karácsonyát!

    2012.12.05., szerda

    Tavaly a Benedek Karon 250 darab ajándékokat rejtő cipős doboz gyűlt össze az advent időszakában, ezzel 250 kisgyermek Karácsonyát édesítették meg a felajánlók. Tegyük idén is örömtelibbé a szegény sorsú gyerekek Karácsonyát!

    A Benedek Kar aulájában december 16 –ig, naponta 8-19 óra között várjuk a...

    Tovább ->


-- Vissza a főoldalra --