Hírek

Jótékonysági koncert a Domonkos templomban

Szerző: WEISZ VIVIEN, SZABÓ BENCE, JOÓ PATRIK, KRUPÁNSZKI MÁTÉ, KELLER FANNI

- 2016. december 12., hétfő 12:02

2016. december 3-án, szombaton este 6 órától a Benedek Kórus jótékonysági koncertet adott az esti mise után. A Domonkos templom sorai szinte teljesen megteltek, hogy a jelenlévők meghallgassák a felcsendülő gregorián dalokat és kórusműveket.

A koncertet a Segítség a Mosolyodért Alapítvány nyitotta meg köszöntő beszédével. Az alapítvány 2011-ben kezdte meg tevékenységét, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a krízishelyzetbe került egyéneknek, családoknak. Az alapító, elnök és tagok munkájuk, hivatásuk során nap, mint nap találkoznak olyan életkörülményekkel, melyeket az egyén önállóan nehezen, vagy egyáltalán nem képes megoldani, akár életkorából, akár betegségéből adódóan.

Az alapítvány idén ötödik alkalommal tartja meg Jótékonysági koncertjét a Domonkos templomban. A szervezők a bevételt sérült gyermekek fejlesztőeszközeinek megvásárlására fordítják. Az utóbbi három évben az alapítvány a Családok és Gyermekek Átmeneti Otthonában élő gyermekek részére szervezte meg a „Kisiskolások művészeti táborát”, melyhez a GYIK rendezvényház adott otthont. 

A műsort Orbán Júlia moderálta, az este során több fellépő is hozzájárult az Adventi hangulat megteremtéséhez. Az első produkció során meghitt karácsonyi dallamok csendültek fel a Benedek Kórus előadásában. A koncertet Eszterházy Pál: Jövel teremtő Szentlélek ereje című kórus művével indították el.

Az est folyamán Wolf Péter: Ave Maria zeneművét is megszólaltatták, Horváth Sándor pedig ünnepi versekkel készült. A dalokat Révész József gordonkaművész, Karunk művésztanára kísérte zongorán. Az est színvonalát tovább emelte Lajtai Krisztina, Varjaskéri Anita, Martos Virág, Wallon – Hárs Viktor, és Kuzsner Péter orgonaművész.

Az eseményen becsületkassza formájában lehetett adakozni a rászorulók részére, a nagy létszámú közönség az adományozás lehetőségét figyelembe véve támogatta az Alapítványt.

„Kívánunk Önöknek, szeretteik körében eltöltendő áldott Karácsonyt és egészséget hozó, békés boldog újesztendőt, melynek legyen vezérfonala a SZERETET.” – adta útravalóul a Segítség a Mosolyodért Alapítvány képviselője.

 

Linkek:

Kapcsolódó hírek:


-- Vissza a főoldalra --

-- Archív hírek --