Képgaléria

Az indulás

A pályázat beadásán sokat törtem a fejemet, gyakorlatilag az utolsó pillanatban adtam be. Kicsit féltem, így utólag már fogalmam sincs mitől. A pályázat benyújtásának módja viszonylag egyszerű, mindent el lehet olvasni és le lehet tölteni a honlapról, de Nagyné Németh Edit asszisztens is szívesen segített bármiben. Ezen kívül a korábbi Erasmusos diákok is mind-mind nagyon segítőkészek, sokat segítettek tanácsaikkal ők is. A pályázathoz ki kellett tölteni az űrlapot, csatolni kellett egy önéletrajzot, szülői támogatási szerződést és az előző félévek leckekönyv másolatát, valamit ha van, akkor a nyelvvizsga másolatát is. Viszonylag hamar kiderült kik kapnak ösztöndíjat. Ezután fel kell venni a kapcsolatot a partnerintézménnyel. Birminghamben mindenki nagyon kedves és segítőkész, nem kell aggódni. Megküldtek mindent, amire szükség volt, tájékoztatók, tanulmányi rend, stb. Valamint facebook-on már nyáron létrejött egy Erasmus csoport, amibe érdemes belépni, már kiutazás előtt is sok segítséget kaphat az ember, valamint ismerkedhet a leendő barátokkal.

Pénzügyek

Ahhoz, hogy megkapjuk az ösztöndíjat, szükség van egy deviza alapú bankszámlára, ez a legjobb és legegyszerűbb módja a pénzügyek kezelésének. Én az OTP-nél nyitottam egy Euró alapú számlát, egyrészt mert csak ehhez járt bankkártya, másrészt mert úgyis Euróban kaptuk az ösztöndíjat, tehát az átváltással így is úgy is veszt az ember valamennyit. Nem kaptunk rosszul ösztöndíjat, de nem fogok senkit áltatni, annak, akinek nincs plusz félretett pénze, amit erre tud szánni vagy nem tudják támogatni a szülei, ne vágjon bele! Anglia drága ország….

Szállás

Szállás kapcsán a kollégiumról tudok mesélni, ugyanis én ott laktam. Lehet albérletek után keresgélni, de csak óvatosan! Mi nem igazán találtunk olyat, ami megfelelt volna minden szempontból, arról nem is beszélve, hogy kicsit féltünk is, hova és kik mellé kerülhetünk esetleg. A kollégium igaz drágább, de biztonságos, kényelmes és helyben van. Erre érdemes még időben jelentkezni, de ha esetleg valaki utólag gondolja meg magát, akkor van rá lehetőség, hogy később költözzön be.

A kollégiumra 250 font deposit-ot kellet fizetni, amit kiköltözés után lehet visszaigényelni. Ezen kívül lehetőség volt Bedding Pack igénylésére, ami 25 font, de ebből 15 fontot visszakaptunk kiköltözés után (csak akkor lehet visszaigényelni, ha jó állapotban, hiánytalanul adjuk vissza). Érdemes ezt is kérni, mert tartalmaz törölközőket, ágyneműt, huzatot, akasztókat, így ezekre már nincs gond. Én például semmit nem vittem, csak az ottaniakat használtam.

Jelentkezésnél van lehetőség kérni, hogy kinek a közelébe helyezzenek, így ha ismerőssel jelentkezik az ember érdemes odafigyelni. Mi a Mary Vale kollégium 5. emeletén laktunk. Mindenkinek saját szobája van, ami nagyon kényelmes megoldás. A szoba berendezése szerény, de hamar otthonossá lehet tenni néhány poszterrel, képpel. Ami külön jó, hogy a szobában van egy kis mosdó. Lift csak az első és harmadik emelet közt közlekedik és mindig kézzel kell becsukni az ajtót, különben nem indul. Ez eleinte kicsit furcsa volt, de hamar meg lehet szokni. A maradék két emelet megmászása még jót is tesz ? Viszont nagy előnye az ötödiknek, hogy csendes.

A konyhán, a fürdőn és a plusz külön WC-n körülbelül 5-6 ember osztozik. A folyosót, a fürdőt és a WC-t minden nap takarítják. A konyhát magunknak kell rendben tartani és minden hétfőn ellenőrzik, hogy tiszta-e. Ha igen kapunk csillagot, ha nem kiírják mit kell megcsinálni jövő hétre. A konyha egyébként jól felszerelt, hűtő, mélyhűtő, vízforraló, kenyérpirító, mikró, két elektromos sütő is van benne. Ám minden más konyhai eszközt magunknak kell beszerezni. Ez akkor jó ha van ismerős, akivel közösen meg lehet ezeket venni. Mosoda van a földszinten, a mosás 1,8 font, a szárítás 1 font-ba kerül.

Utazás

Ez volt az első alkalom, hogy repülővel utazhattam, igazán nagy élmény volt! Mi Budapestről utaztunk Wizzair-el Londonba, onnan pedig vonattal mentünk tovább Birminghambe. Pozsonyból Ryanair-el közvetlenül is lehet Birminghambe utazni. A repülőjegyeket érdemes időben lefoglalni, minél korábban foglalja az ember, annál olcsóbb.

Reptérről, vasútállomásról busszal vagy taxival lehet megközelíteni az egyetemet. A busz jegy egy útra 2 font, a napi jegy 4 font. De aki úgy tervezi, hogy sokat fog utazgatni a félévben, érdemes megvennie a szemeszterre a buszbérletet, ami 138 font. Ezt a vasútállomáson lehet megvenni és igényelni kell hozzá az iskolában egy hallgatói jogviszony igazolást és szükség van 2 db igazolványképre. A buszokkal szinte mindenhova el lehet jutni a városban, ám egyes vonalakon éjszaka nem járnak, így néha szükség van taxira is. Ezek a központból körülbelül 20-25 fontért visznek a kollégiumhoz, de az ár napszaktól és az utasok számától függően változik. Ami biztos, hogy mindig jobban megéri, ha több ember közösen utazik vele.
Busz menetrendeket és árakat ezen az oldalon tudtok megnézni
http://nxbus.co.uk/west-midlands/

Az egyetem és a tanulás

Az egyetem hihetetlenül modern és jól felszerelt. Az első héten tartottak eligazítást, segítettek a beiratkozásban és megkaptuk a Student kártyánkat, amire szinte mindenhez szükség volt a félév során (beléptető ajtóknál az épületben, nyomtatáshoz, internetezéshez, dolgozatok leadásához, stb.) Eleinte kicsit nehéz eligazodni a labirintusszerű épületben, de pár nap/hét után már könnyen megy. Az iskolának van egy hatalmas, gyönyörű könyvtára, ahol mindent meg lehet találni, ami a tanuláshoz szükséges.

A tanórák rendje teljesen más, mint itthon. Az órák sokkal hosszabbak és minden óra nagyon interaktív. Szinte minden órára készülni kell valamivel, olvasni, prezentációt készíteni, bármi, ami azt eredményezi majd, hogy aktívan részt tudjon venni az ember az órán. Az órák nem pusztán a tanagyag leadásáról szólnak, kíváncsiak a saját véleményedre. Emellett a magyar iskolai/óvodai rendszerről is sokat kérdeztek. A tárgyakat teljesítése legtöbb esetben egy esszé megírása, amibe tényleg érdemes időt és energiát fektetni, mert nagyon komolyan veszik, ennek tükrében sok segítséget is adnak hozzá. De még mielőtt felveszi az ember a tárgyakat láthatja, mik a követelményei. Az Erasmusos tantárgyakat érdemes felvenni, emellett én óvodapedagógiához kapcsolódó tárgyakat is vettem fel.

Jane és Debby nagyon kedves és segítőkész. Az iskolai feladatokon túl abban is segítettek, hogy lehetőségünk legyen meglátogatni egy óvodát és egy iskolát is a közelben. Ez igazán hasznos élmény volt, nagyon élveztem!

A tanulás mellett másra is van lehetőség a Campuson. Található egy klassz edzőterem, ahova elég olcsón lehet bérletet váltani a diákoknak. A 2 edzőterem mellett fallabdázni lehet, valamit lehetőség van sportolásra, kosárlabda, foci, röplabda, attól függően milyen csapatot sikerül összeállítani. A Campuson van egy étterem és egy bár is, ahol bulikat, Erasmusos összejöveteleket szoktak szervezni. Emellett érdemes figyelni a kollégiumi faliújságot, ahol minden sulival kapcsolatos eseményről tájékoztatnak.

Kirándulások

Nagyon jó kis kirándulásokat szerveznek az Erasmusosoknak. Az első ilyen Oxford-ba volt, még az első héten, mindössze 10 fontért. Később elmentünk Liverpool-ba is. De közösen összefogva érdemes a lehető legtöbb mindent megnézni a környéken, amire csak lehetőség van! Mi elmentünk Londonba és Brightonba is. Londonban sok a látnivaló, a múzeumok nagy része ingyenes és busszal olcsón el lehet jutni oda. Brighton pedig egyszerűen gyönyörű, akinek van lehetősége látogasson el oda!

De nem kell messzire menni a látnivalókért, Birminghamben is sok olyan dolog van amit érdemes megnézni.  Kiállítások, múzeumok, köztük a Cadbury csoki gyár, a Canal és persze az igazi angol pubok, ahol mindenképp meg kell kóstolni egy angol reggelit.

Ezen az oldalon megtalálni a város minden látnivalóját:

A nagyobb kirándulásokhoz érdemes ezek közül a busz társaságok közül választani vagy a kényelmes vonatot igénybe venni:

http://www.thetrainline.com/Egy életre szóló élmény

Ez egy olyan lehetőség, ami egész életre szól. Sok mindent megtapasztal az ember egy ilyen út alatt, sokat változik, tanul és fejlődik. Megismerkedik más emberekkel és kultúrákkal, egy másfajta életmóddal, elszakad az itthoni dolgoktól, önállósodik. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen külföldön eltöltött félév mindenkinek a javára válhat csak, úgyhogy bátornak kell lenni és bele kell vágni! ?

Ha bárkinek kérdése lenne, nyugodtan  keressen meg, szívesen válaszolok és segítek amiben tudok! Elérhetőségem: vrita91@vipmail.hu

 

Varga Rita

Óvodapedagógia szak, III. évfolyam

 


Galéria