BékALAP 2010


A tavalyi Gólyaújság (GólyALAP) kiadásával a BPK HÖK hagyományt szeretett volna teremteni az elsősöknek szóló újság kiadásával.

 

Ennek a hagyományteremtő lépéssorozatnak a második állomása volt, amikor az idei Békatábor alatt megjelentettük a BékALAP nevű újságot, amely a BPK HÖK időszakos kiadványa.

 

A BPK HÖK nevében ezúton mondok köszönetet a következő hallgatóknak, akik munkájukkal hozzájárultak az újság létrejöttéhez:

 

- Károlyi Szabina, II. évfolyamos, sajtótechnikus hallgatónak,

- Fücsök Andrea, II. évfolyamos, sajtótechnikus hallgatónak, és

- Görbe Fanni, IV. évfolyamos, szociálpedagógus hallgatónak.

 

 

(Tarsoly Zsolt HÖK elnök)


HÖK infó (2010. május)


A HÖK infó egy olyan, számotokra készült információs füzet, amely azért készült, hogy mindig legyen nálatok egy információs csomag, amelyből tájékozódhattok a Titeket érintő, legfontosabb, általános információkkal kapcsolatban.

 

Az újságban található infók zöme itt a honlapon is megtalálható, mindezek ellenére úgy véltük, nagy haszonnal jár a HÖK infó lapozgatása, mert a legfontosabb tények egy helyen vannak, és elérhetőségük nem függ attól, hogy van-e a közelben internet.

 

Jelen füzetben igyekeztünk olyan információkat felsorolni, amelyek "időt állóak", vagyis belátható időn belül - remélhetőleg - nem változnak.

 

Reméljük, hasznotokat lelitek az újságban!

 

(Tarsoly Zsolt, HÖK elnök)

 

 


Gólyaújság elsősöknek - GólyALAP (2009. augusztus)


A NymE BPK HÖK az Ébresztő c. kari hallgatói lap sikere után egy újabb újságot adott ki 2009. augusztusában, méghozzá a Gólyatáborba érkező elsősök számára. Az újság a GólyALAP címet viselte.

 

A Gólyaújságot próbáltuk olyan hasznos információkkal megtölteni, amely egy újonnan érkező számára fontos lehet. Sopronról, az Egyetemről, a Karról egyaránt található benne néhány bekezdés, az újság második felében lévő Diákzsargon pedig az új fogalmak között segíti eligazodni a "friss Benedekeseket".

 

(Tarsoly Zsolt, HÖK elnök)

 


Ébresztő - az NYME-BPK HÖK időszaki kiadványa (2009. május)