Interjú Szigethy Magdolnával

Szigethy Magdolna: "Ez a kitüntetés a munkatársaimnak is szól."


Szigethy Magdolna, a Benedek Elek Pedagógiai Kar nyugalmazott könyvtárvezetője január 22-én, a Magyar Kultúra Napján, Bibliotéka Emlékérem kitüntetést vehetett át Hiller István oktatási és kulturális minisztertől, a Szépművészeti Múzeumban.
 
Eddig a hír. És most nézzünk kicsit túl a hivatalos sorokon. Ismerjük meg azt az embert, akit a Benedek Karon mindenki "Magdiként" szólít, aki több mint negyven évig segítette az egyetem oktatóinak és hallgatóinak szakmai felkészülését, tudományos előrehaladását. Többek között az enyémet is, előbb hallgatóként majd oktatóként. Ezért nézze el a kedves olvasó nekem az interjú tegező stílusát. Magázódva túl rideg és távolságtartó lett volna a beszélgetés Magdival, könyvtárunk hajdani vezetőjével.

- Komoly, nagy múltú helyen, az Erdészeti és Faipari Egyetem Központi Könyvtárában kezdted meg a munkát 1969-ben. Majd 1981-ben váltottál és a Soproni Óvónőképző Intézet könyvtárában helyezkedtél el könyvtárosként. Tavaly, negyven és fél dolgos esztendő után innen, az időközben Benedek Elek Pedagógiai Karra "keresztelt" intézményből, könyvtárvezetőként mentél nyugdíjba. Hogyan emlékszel vissza a munkahelyeidre?

- Mindkét könyvtárban értékes emberekkel, remek kollégákkal dolgoztam, akikre szívesen gondolok vissza. Pályakezdőként az Egyetem Központi Könyvtára nagy kihívásokat tartogatott. A csomagolástól a selmeci műemlékkönyvtár leltározásáig mindenféle könyvtári folyamatot megismerhettem. 1977-ben pedig, amikor az egyetemi könyvtár a jelenlegi épületébe költözött, részese lehettem a költöztetésnek és a belső elrendezés olvasóbarát kialakításának is. Később, a munkahelyváltással egy teljesen más közegbe kerültem, a központi könyvtár folyton nyüzsgő közegéből és nagy létszámú csapatából, egy kis létszámú, ámde esztétikus, családias környezetbe kerültem. Mégis szinte újra kellett tanulnom a szakmát, mert az óvóképző könyvtárának szakmai profilja teljesen eltérő volt az általam addig ismerttől. Meg kellett ismernem a pedagógiai és pszichológiai profilú szakkönyvtárat, az irodalmat és a különböző tantárgyak tematikáit. De hamar megszerettem az új munkahelyemet. Még a szociálpedagógia szak beindításával járó hatalmas munkára is szívesen emlékezem. Az új szak tantárgyaihoz 1993-ban csak nagyon kevés magyar nyelvű irodalom volt fellelhető.  Rengeteget dolgoztunk és pályáztunk azért, hogy a nehezen megszerezhető szakirodalmak is polcainkra kerüljenek.

- Az utóbbi években jelentősen megváltoztak a fiatalok olvasási szokásai. A könyveket a számítógép monitorjára és a világhálón való barangolásra cserélték. A Benedek Elek Pedagógiai Kar Könyvtárában töltött időszak alatt szemtanúja lehettél ennek a kezdetben lassú, majd felpörgetett változásnak.

- Valóban, érdekes visszagondolni arra, amikor 1998-ban egy nagy egyetemi pályázat keretében tíz olvasótermi és jó néhány dolgozói számítógéphez jutottunk, folyamatosan jöttek és türelmetlenül vártak sorukra a hallgatók az olvasótermi gépeknél. Akkoriban minden gépnél ültek még este is, zárásig. Ma, amikor már szinte minden hallgatónak saját laptopja van, csak akkor keresik a könyvári számítógépeket, ha szakmai adatokra vagy speciális  könyvtári adatbázisokra van szükségük. Sok esetben már interneten tájékozódnak egy-egy szakkönyv meglétéről és az előadások közti szünetben szaladnak be kölcsönözni. Tudomásul kell venni azonban azt, hogy a folyamatosan változó világunk nemcsak az olvasói szokásokat változtatja meg, hanem az információhoz való hozzáférés módját is. A könyvtáraknak pedig alkalmazkodniuk kell ehhez a 21. századi funkcióváltozáshoz.

- A Benedek Kar Könyvtára mindent megtesz az oktató- és hallgató barát közegért. Sőt igyekszik kifelé is nyitni. Az elmúlt két évben a könyvtár részt vett a nagysikerű Kutatók Éjszakája programon, ahol tárt kapukkal és igazi könyvritkaságokkal vártátok az érdeklődőket. Melyik könyv a kari könyvtár legféltettebb kincse?

- Egy 1600-ból való német nyelvű Colerus-naptár, ez a könyvtár legrégebbi kötete. Amúgy sem sok van ebből a naptárból szerte a világban, de internetes tájékozódásom szerint, pont ebben az évben készült kiadvány nincs is máshol. Ezért nagyon óvjuk, raktárban, zárt helyen őrizzük. A Kutatók Éjszakáján azonban ez a könyv is látható volt, más ritkaságok társaságában. Nagyon sokan jöttek és forgatták - kizárólag pamut kesztyűben! - a több száz éves könyvlapokat. Köztük volt egy vak hallgató is, akinek megengedtük, hogy kézzel érintse a régi lapokat, tapintsa a repedezett bőrkötést. Soha nem fogom elfelejteni az arcát, miközben ujjaival felfedezte a régi könyv formáját, felületét.

- Az elmúlt évtizedek alatt, munkádból kifolyólag sok híres, ismert emberrel találkozhattál, beszélgethettél. Kik voltak azok, akik leginkább megérintettek a személyiségükkel, gondolataikkal?

- Elsőként még az egyetemi éveim alatt megismert idős Lámfalussy professzor urat említeném, akinek a fia nemzetközileg elismert közgazdászként, egyetemi tanárként és bankárként az Európai Monetáris Intézet elnöke volt. Őt az euró atyjaként is emlegetik. Az idős professzor már alig tudott járni, de időnként még belátogatott az egyetemre és az egyetemi könyvtárba. De nagy hatással volt rám Dr. Stefan Aumüller biológus professzor is, valamint a költő Kányádi Sándor és a pszichológus Mérei Ferenc. Ők mind-mind hatottak rám kiváló, tartalmas előadásaikkal, emberségükkel. Nem hallgathatom el azonban azokat a lelkileg felemelő pillanatokat sem, amiket a könyvtárba látogató óvodás csoportok szereztek a könyvtárosoknak. A gyakorló óvodák ovisai gyakran megjelentek nálunk. Őket a polcok között kalauzolni igazi élmény volt. Amikor felismertek a könyvtárban egy-egy olyan mesekönyvet, amit otthon is lapozgattak, nagy volt az öröm!  

- Egy könyvtáros, aki az élete nagy részét könyvek között tölti, szokott még otthon is olvasni?

Hogyne, sokat és sokfélét. Főként szépirodalmat, abból is a 20. és 21. századi írók műveit. Rakovszky Zsuzsa soproni író, költő, műfordító regényei nagy kedvenceim, mivel ezekben gyakran megjelenik a régi Sopron lakóinak élete. Született soproniként ugyanis nagyon érdekelnek a történelmi és helytörténeti művek. Legutóbbi ilyen jellegű olvasmányélményem a Soproni Füzetek utolsó számához kapcsolódik, ebben rendkívül tetszett Hárs József helytörténész Fertő-tó történetéről szóló tanulmánya. Az olvasás mellett rendszeresen eljárok városi művészeti eseményekre is, feltöltődöm egy szép kiállítástól, hangversenytől.

- Január óta a nyugdíjasok életét éled, szép pályád méltó lezárásaként megkaptad a Bibliotéka Emlékérmet. Mit üzensz az itt maradó könyvtáros kollégáknak?

Azt, hogy köszönöm az együtt töltött dolgos éveket. A könyvtár csapatmunka, ami csak úgy lehet eredményes, ha a kollektíva minden tagja tudása legjavát adja a közös cél érdekében. Ezért úgy gondolom, hogy a kitüntetés rajtam keresztül a volt munkatársaimnak is szól. Ezt Goethe úgy mondta: "Semmik vagyunk azok nélkül, akik előttünk éltek és azok nélkül, akik mellettünk élnek." És én is épp így gondolom.

S. Takács Judit
PR-munkatárs