Emléktábla avatás és aranydiploma átadó a BPK-n


Meghitt ünnep helyszíne volt karunk október 13-án, szombaton. Az ötven évvel ezelőtt – akkor még Soproni Állami Tanítóképzőként működő – intézményünkben végzett hallgatók, egykori tanáraik emlékének tisztelegve emléktáblát helyeztek el a kar épületében.

 

A hajdani növendékek, az intézmény homlokzatán és az épület előcsarnokában elhelyezett emléktáblákkal, nem csak ötven éves jubileumukat ünnepelték, egykori tanáraik emléke előtt is tisztelegtek és megemlékeztek arról, hogy az épület 1927-ben, idén nyolcvan évvel ezelőtt épült. A homlokzaton elhelyezett táblát a Rend képviseletében Hadarics Gizella, Mechtildis nővér leplezte le, majd helyezte el a Rend koszorúját, a NYME Benedek Elek Pedagógiai Kar nevében pedig Dr. Katona György, a kar dékánja koszorúzott.

 

Az ünnepi alkalom fényét emelte az 1957-ben végzett évfolyam egyik hallgatójának, Dr. Baranyai Lenke tanárnő könyvének bemutatója, mely az isteni Megváltó Leányai Rend Tanítóképzőjéről és jogutód intézményéről, a Soproni Állami Tanítóképző történetéről szól. A kötet érdekességeiről, elkészülésének hátteréről Dr. Németh Ildikó főlevéltáros, intézményünk jelenlegi hallgatója mesélt a megjelenteknek.



A meghívott vendégek, az egykori hallgatók soraiban ülők közül sokan elérzékenyültek, mikor diplomázásuk után ötven évvel, ünnepélyes külsőségek között kézbe kapták emlékdiplomájukat, azon a helyszínen, ahol tanulmányaikat folytatták, ahol diákéveiket töltötték. Az ötven éve végzett tanítónők közül 19-en vehették át aranydiplomájukat, Dr. Cseh Sándortól, az Apáczai Csere János Kar dékánjától, valamint Palotai Györgytől, a soproni Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatói Osztályának vezetőjétől, lelkiismeretes, áldozatos gyermeknevelő munkájuk eredményeként. Radics Réka és Németh Gyöngyi, III. évfolyamos szociálpedagógus hallgatók pedig virággal köszöntötték az ünnepelteket.



Az ünnepi műsor könnyekig meghatotta az idős tanítókat. Planicsek Szonja III. évfolyamos óvodapedagógus hallgató Vass Albert versének tolmácsolásával, Dárdai Árpád főiskolai docens pedig Beethoven Holdfényszonátájának virtuóz előadásával idézte fel az egykori növendékekben a régi irodalomórák és hangverseny látogatások emlékét.

 

Elérzékenyülve búcsúztak a hajdani Alma Mater-től az ünnepeltek, akik hosszú évtizedekig generációkat neveltek jó szóval, hittel, bátorítással és önzetlen szeretettel.

 

Kívánjuk, hogy őrizzék meg jó kedélyüket, vitalitásukat, egészségüket a következő ötven esztendőben is!

 

Az eseményről készült képeket itt tekinthetik meg.